Így kell a belvárosban kertészkedni!

Világéletemben a belvárosban éltem, és nem is tervezek innen elköltözni, esetleg majd csak idősebb koromban. Biztos azt gondolnátok rólam, hogy emiatt közöm sincs a kertészkedéshez, a virágokhoz és más növényekhez. Pedig ez hatalmas tévedés, ezt biztosan mondhatom.

A városi feltételekkel is meg lehet találni annak a módját, hogy kialakítunk magunknak egy szép, zöld környezetet. Ezt a nagymamámtól volt szerencsém megtanulni még régen, aki egy szép, régi építésű házban élt, aminek belsőudvara is volt.

Nyáron és tavasszal mindig rengeteg virágot ültetett ki a belsőudvarra. Kirakott oda magának egy széket is, és ott kávézott és csak egyszerűen üldögélt. Ezek a helyek ráadásul általában hűvösek is, így nyáron különösen kellemes ott elölteni az időt.

Én tovább vittem ezt a hagyományt, sőt, még tovább is fejlesztettem. Vannak olyan különleges növényeim a lakásban melyeknek fontos, hogy melegen legyenek tartva. Télen azonban ez eléggé problémás, mert ilyenkor az energiaköltségeim eléggé megugranak. Ráadásul én magam annyira nem is szeretem a túlságosan nagy meleget, de muszáj befűtenem a lakást a különleges virágaim miatt.

Úgy voltam vele idáig, hogy nekem a növényeim megérnek annyit, hogy vállaljam ezeket az extra nehézségeket, de azért érdemes lenne kutakodnom egy kicsit, mert hátha találok valamilyen okosabb és gazdaságosabb megoldást is.

Bár csak előbb határoztam el volna el magam erre a lépésre, hiszen ez a megoldás ott volt végig előttem szinte.

Miután rátaláltam a futesrendszerek.hu weblapjára, onnantól kezdve minden olyan egyszerűvé vált a számomra. Ez gyakorlatilag egy olyan szolgáltató, ami olyan fűtőberendezések telepítésében nyújt segítséget nekünk, melyek nem csak modernek és megbízhatóak, de még gazdaságosak is. Pontosan ez az, amire nekem is szükségem van!

Az a tanácsom, hogy töltsetek el egy kis időt az internetes felületükön, mert itt aztán tényleg mindenféle érdekes és hasznos információt lehetőség van megtalálni. Mikor első alkalommal felléptem ide, túl sok forgalmam nem volt a legkorszerűbb fűtés rendszerekről, de némi itt tartózkodás után ez hamar megváltozott.

Foglalkoznak itt elektromos fűtéssel, infrafűtéssel, hőszivattyúkkal és még napelemekkel is! Látható, hogy bőven adnak nekünk választási lehetőséget.

Az én utam az Infrafűtés – modern, biztonságos fűtés az otthonod számára oldalukra vezetett, mert erről a módszerről már sok jót hallottam, és ez a növényeim számára is a legmegfelelőbb lenne.

Hogyan is képzeljük el ezt? Az előbbi linken keresztül nagy segítséget fogunk ebben kapni. Amiben igazán különbözőik ez a fűtés a többitől, az hogy nem a belső légteret fűti, hanem közvetlenül a lakásunkban megtalálható fizikai objektumokat, így az embereket is.

Számomra az a legjobb ebben az egészben, hogy nem is kell a komplett fűtésemet lecserélnem emiatt. Mivel én csak a virágaimat akarom így melegíteni, így ez lehet csak egy kiegészítő fűtés is a lakásomban.

Az én esetemben végül az infra hősugárzó tűnt a leglogikusabb választásnak. Erre persze nem egyedül kellett, hogy rájöjjek, hiszen a vállalat munkatársai is megadtak nekem minden segítséget ehhez.

Persze fontos volt, hogy a legfontosabb adatok tekintetében egyeztessek velük, ami nagyon egyszerű volt, köszönhetően annak, hogy az online ajánlatkérés során ezeket már előre meg is adhattam nekik. Ennek eredményeképpen ők már eleve úgy kerestek fel engemet, hogy már nagyjából meg volt az elképzelés a lehetőségeimről és a céljaimról.

Az Infrafűtés – modern, biztonságos fűtés az otthonod számára szolgáltatásnak köszönhetően azóta már ott van a lakásomban egy korszerű infra hősugárzó, ami makulátlanul működik azóta is a hideg hónapoban.

Nagyon sok pénzt spórolok, mióta ezt a szerkezetet használom arra, hogy a növényeim számára a megfelelő hőmérsékletet biztosítsam, mert a hagyományos fűtésemet azóta már sokkal kevésbé kell használnom.

Kevés ennél hasznosabb dologba fektettem be az eddigi életem során. Ha egyszer esetleg arra adnám a fejemet, hogy lecseréljem a teljes fűtési rendszeremet, akkor csak őket fogom keresni. Nekik az a legfontosabb, hogy az ügyfelük elégedett legyen.

Ennek a bejegyzésnek a főbb témája ugyan az infrafűtés volt, de ne gondoljátok azt, hogy a többi megoldásukat nem érdemes fontolóra venni. Mindegyik lehetőség optimális lehet, ami attól függ, hogy milyen a háztartásunk, és hogy milyenek az igényeink. A végső döntés meghozatalában körültekintőnek kell lennünk, de ne aggódjunk, mert segíteni fognak nekünk ebben.

Az egyik ismerősöm most tervezi lecserélni a komplett fűtését, így ajánlottam is neki ezt a kiváló csapatot. Az ő esetében egyébként az elektromos fűtés mellett döntöttek, mert minden szempontot figyelembe véve az volt a legkifizetődőbb. Ő is csak a legjobbakat tudja elmondani erről a szolgáltatóról, mert a rendszere tökéletesen működőképes azóta is, ráadásul még csak nem is volt olyan drága, mint amire előzőleg számított.