Hobbiból megélhetés?

Tudjátok, hogy mindig támogatom, hogy mindenki kertészkedjen a lehetőségeihez mérten. Akár otthon a lakásban néhány cserépben, esetleg a teraszon, vagy még jobb esetben a kertben. Én is így kezdtem. Eleinte csak néhány cserepes fűszernövényem volt, később már sikerült egy erkélyes lakásba költöznöm, nemrég pedig egy kisebb telekhez is hozzájutottam a fővároson belül.

Miután fél évig tanulgattam és próbálgattam a növények termesztését, most úgy döntöttem, hogy feladom eddigi 8 órás irodai munkám és a kertészkedésből próbálok ezentúl megélni. Kereslet biztos lesz a terményeimre, ettől nem tartok, hiszen minden barátom, rokonom, ismerősöm, na meg még a szomszédok is szeretnének szezonális, itthon termelt, jó minőségű bio zöldségekhez és gyümölcsökhöz jutni az egészségük megőrzése érdekében,

A kertészkedés már egész jól megy, de most egész más tudásra is szükségem lesz: kell alapítanom ehhez egy céget, hogy legálisan tudjam árusítani a terményeimet. Mivel ehhez nem értek, első lépésként beírtam a keresőbe és ide vonatkozó információk után kutattam. Az egyik leginformatívabb találatom ez volt: Székhelyszolgáltatás és INGYEN cégalapítás/módosítás. | topcegalapitas.eu.

Azt írják, hogy ingyen alapíthatok náluk céget, ha cserébe igénybe veszem a székhely szolgáltatásukat. Ebben az esetben egyébként ez 6 hónapra 40 ezer forint és még adnak hozzá plusz egy hónapot ajándékba.

Ezen felül választhatok két székhely közül is: vagy Budapest, ami egyrészt közel van, másrészt használhatom az elegáns tárgyaló termeiket is, amikor szükségem lenne rá (a kertemben mégsem tárgyalhatok például jövőbeli kereskedőkkel). A másik lehetőség Újlengyel, ami egy Pest megyei település. Nincs olyan közel, de azért még vállalható a távolság. A hatalmas előnye viszont, hogy ott nem kell iparűzési adót fizetni! Meggondolandó..

A székhely szolgáltatás másik nagy előnye egyébként, hogy ott mindig van valaki és így egész biztosan átveszik az érkező hivatalos leveleimet. Különben járkálhatnék folyton a postára, hiszen a kerti munka mellett nem ülhetek nap közben otthon vagy egy irodában.

Ezek után még azért jó pár másik dolgot is el kell döntenem: milyen cégformát válasszak (Kft legyen-e vagy Bt), mennyi legyen a törzstőke, azt milyen ütemezéssel tudom befizetni, mi legyen a cég neve, utána kell járnom, hogy kell-e valamilyen plusz engedély ehhez a tevékenységi körhöz, illetve, hogy egész pontosan milyen tevékenységi köröket lenne érdemes felvennem.

Ezután kell nyitnom egy bankszámlát a cég számára 8 napon belül, amihez nem ártana kissé megversenyeztetni a pénzintézeteket. Aztán be kell jelentkeznem a Kereskedelmi és Iparkamarához, erre 5 napom lesz a cég alapítás után. Végül, de nem utolsó sorban a NAV-hoz is be kell jelentkezni, amire 15 napom lesz.

Azt hiszem összességében olyan bonyolult ez az egész folyamat, hogy az ő segítségüket fogom kérni hozzá mindenképp: Székhelyszolgáltatás és INGYEN cégalapítás/módosítás. | topcegalapitas.eu.