Az általunk megtermelt növényekből fogunk főzni a konyhán!

A kert mindig is a szívem csücske volt, kiskoromban is állandóan a földet túrtam. Ez felnőtt koromra is megmaradt, így egész szép kertet műveltem a főváros határán lévő telkünkön. Kapálni, gyomlálni, gyönyörködni a termésekben… kevés ettől csodásabb dolog létezik!
Egy nap eszünkbe jutott a vasárnapi húsleves szürcsölése közben, hogy milyen kár, hogy nem lehet ilyen jókat enni egy étteremben. Értem én, hogy Michelin-csillag, meg minden, de a házikoszttól finomabb nincs.
Itt jött az ötlet: miért nem nyitunk egy éttermet, aminek pont ez a lényege: házkoszt, falusias ízek!

Fantasztikus gondolat volt, rögtön el is kezdtük jobban megtervezni mindezt a párommal.
Voltak elképzelések, működőképesnek tűnő ötletek is, ám volt egy kis gondunk: mivel nem volt tapasztalatunk, nem tudtuk, hogy működik-e, amit kitaláltunk.

Ahhoz, hogy megoldjuk a gondot, az egyik barátunkat hívtuk fel, aki nemrég nyitott cukrászdát. Rengeteget tudott segíteni, és külön felhívta a figyelmünket arra, hogy nem mindegy, honnan vesszük meg a gépeket.
Neki az Rdealer eszközei váltak be, ám csúnyán megjárta, mielőtt hozzájuk fordult.. Sajnos olyan helyről sikerült megvásárolnia akkor, ahol nem vállaltak garanciát, és a termék minősége is kifogásolható volt. Ez rettenetesen megnehezítette a dolgát az indulásnál, hiszen a nyár közepén fagyit árulni hibásan működő fagyigéppel nem könnyű. Sőt, mivel szerelőt se tudott az a cég biztosítani, akiktől akkor vette, még a javítás sem jöhetett szóba, hiszen fagyigép szerelő nem ül minden bokorban.
Amikor véget ért ez a szerencsétlen procedúra, akkor már hallgattak az ajánlásokra, és az Rdealertől rendeltek. Velük nagyon elégedettek voltak, ugyanis kiváló volt a kiszolgálás, segítőkészek voltak az eladók, ráadásul a gépek is magas minőségűek, azóta is hibátlanul működnek.

Örömmel láttam, hogy van blogja is az Rdealernek. Sok hasznos cikket találtam rajta, ami kiváló kapaszkodó volt, főleg az elején. Szakmailag abszolút hiteles és hasznos bejegyzésekről beszélünk, ám nagyon tetszett, hogy mégsem volt bonyolult, szakmai nyelvezete, hanem könnyed, közérthető formában íródtak.
A bejegyzéseket olvasgatva máris biztosíthattuk, hogy ne fussunk bele bizonyos hibákba, amiket elkövetnek gyakran a kezdő vendéglátósok, valamint számos márkát is megismerhettünk.

Amikor eljutottunk odáig, hogy a gépek beszerzése legyen a következő lépés, akkor nem is volt kérdés, hogy hallgatunk-e a barátunkra, szóval rögtön az Rdealer weboldalán kezdtünk nézelődni.

Kicsit utánajártam a cégnek, és nagyon tetszett, hogy egy régóta működő, családi vállalkozásról van szó. Valószínűleg szívügyük ez a cég, hiszen már több, mint 20 éve működnek, és azóta is folyamatosan fejlődnek. Ezt csak akkor lehet megvalósítani, ha nem kényszerből, a pénz miatt, hanem szívből válik vállalkozóvá az ember.

Az Rdealer különféle gépeket biztosít vendéglátóegységek számára. Kereshetik őket cukrászdák, kifőzdék, éttermek egyaránt, akkor is, ha nagyobb üzemről van szó, és akkor is, ha egy picike, kezdő bizniszhez kellene eszköz.

A megbízhatóság kiemelten fontos, ugyanis egy vendéglátó esetén nem tehetjük meg azt, hogy a nyitvatartási idő közepén felállítjuk a vendégeket, és azt mondjuk nekik, hogy “bocs, de nem működik a kemence, menjetek haza. Holnap odaadjuk a pizzát, amit rendeltetek, okés?”.
Szerencsére a barátok elmondása alapján az Rdealer gépeinél nem fordulhat ez elő.

A választék hihetetlenül széles: 2 telephelyük is van, ahol a rengeteg eszközt tárolják, és személyes megtekintésére is biztosítanak lehetőséget.
Pizzakemencék, robotgépek, húsipari és sütőipari gépek, fagylalt- és jéggépek is vannak a kínálatban, új és használt kivitelben egyaránt.

Eleinte furcsa volt számomra, hogy használt eszközben gondolkozzak, aztán rájöttem, hogy ez nem furcsa, hanem kiváló lehetőség.
Ezek kicsit sem olcsó gépek, így az ár kiemelt szempont. A használt gépek lehetőséget adnak arra, hogy szűkebb keretből is el tudjunk indulni, vagy vészhelyzetben elérhető áron tudjuk pótolni az üzletünk számára nélkülözhetetlen eszközt.
Azt is tudni kell, hogy ezek felújított gépek, tehát ellenőrzik mindet, mielőtt tovább adják egy vásárlónak, nem véletlen, hogy ezekre is vállalnak garanciát.

Itt jön egy különlegesség: az Rdealer mind az új, mind a használt gépekre garanciát biztosít. Az újakra egy év, a használtakra 3 hónap garancia jár. Ez kiemelkedő ezen a piacon, és óriási bizalmat ébresztett bennem. Ha bármi gond lenne velük ezen időintervallum alatt, akkor kijönnek, és megjavítják díjmentesen.

A párommal nekiálltam átnézni a kínálatot. Sokféle eszköz volt, amitől kicsit féltem is, de szerencsére a weblap jó felosztásának köszönhetően nem kavarodik meg az ember benne. Szépen, átláthatóan fel vannak osztva kategóriákra, szóval hamar megtaláltuk azokat, amiket mi kerestünk.
Mivel egy adott gépből is több típus van, sokat segített, hogy mindegyiknél részletes infók voltak az adott készülékről is mindenütt. A pontos paraméterek ismeretében már könnyű volt az összehasonlítás.

Miután kigondoltuk, melyiket is szeretnénk megvásárolni, jöhetett a vásárlás: először is felhívtuk őket a szándékunk jelzéseképp.

A telefonban nagyon kedvesek voltak, örültem, hogy ilyen fogadtatásban van részünk. Szerencsére segítőkészek voltak, és nem zavarta őket a rengeteg kérdésünk. Meg is beszéltük, hogy elmegyünk a bemutatótermükbe, ahol személyesen is megtekinthetjük a gépeket, és úgy könnyebb is lesz megbeszélni, hogyha valami kérdésünk adódik még.

A megtekintéskor izgultam, de utólag belátom, hogy nem volt mi miatt. Lenyűgözött, hogy mennyi eszköz van náluk. Ráadásul mind minőségi, olasz gép, amelyek garantálják, hogy olyan minőségben tudjunk ételeket, italokat készíteni, amik garantálják, hogy a látogatók visszatérő vendégekké váljanak.

A megtekintett gépekre igent mondtunk, úgyhogy jöhetett a fizetés részleteinek átbeszélése.
Megmondom őszintén, nekem volt egy félelmem, ami viszont nem a fizetéssel kapcsolatos, hanem a szállítással. Nagyon nagy gépekről beszélünk, amik ráadásul nehezek, és egy kisebb vagyont hagyunk ott értük. Nem bízhatjuk akárkire a szállítást… a legjobb az volna, ha magunk oldhatnánk meg, ám nincsen ekkora autónk.

Az Rdealer munkatársai segítettek nekünk, elmondták, hogy ez gyakori probléma, ne érezzük rosszul magunkat. Ők pontosan tudják, mi a teendő, és segítenek a szállítás megszervezésében.

A beüzemelés nagyon simán zajlott. Az Rdealer munkatársai között akadnak szerelők is, akik segítettek mindebben, és sok hasznos tippel elláttak minket.
Emellett megnyugtatott, hogy szükség esetén karbantartási, szerelési munkákkal is lehet őket keresni. Ez nagy könnyebbség, hiszen nem is tudom, hogyan állnék neki pizza kemence szerelőt keresni Budapesten, vagy akárhol.

A vendéglőnk már az elején nagyon nagy sikert aratott! Imádtam foglalkozni vele, ez biztosan érződött a vendégek számára is.
A házias ízek, otthon megtermelt alapanyagok akkora sikert arattak, hogy már az első néhány hónapot követően éreztük, hogy szükségünk lesz egy bővítésre. Természetesen erre is sok ötletünk van, például süteményeket, cukrásztermékeket is árulhatnánk. Ami biztos, hogy bármilyen bővítést csinálunk, csakis az Rdealertől vásárolnánk és a karbantartással is csak őket keresném meg, senki mást!

Rdealer