A jó autógumi elengedhetetlen városban és vidéken is

Na, akkor hosszú történet röviden. Ugye mi a barátommal panelban lakunk, de azért igyekszem a lehető legtöbb fűszernövényt, amit csak tudok cserepesen tartani. Van egy kisebb méretű aszalóm, és ott szoktam kiszárítani őket, így nem kell szárított fűszert venni. Anyósék nem igazán értenek egyet ezzel a mentalitással, és akárhányszor elmegyünk hozzájuk valahogy mindig előkerül a téma. “Nem költöztök már falura? Milyen jó lenne, ha kertes házatok lenne nem? Ó képzeljétek, Miska bácsi épp eladná a házát, olyan szép kiskertje van!” és így tovább.

Ezek a beszélgetések már annyira kellemetlenek lettek számunkra, hogy csípőből tudunk mondani valamit, amivel teljesen más irányba tereljük a beszélgetést. Ezt tettük most is, és kivételesen nagy sikere volt. Meg is lepődtem. Ilyenkor általában anyósék csak megvárják, míg mi kitárgyaljuk magunk között a dolgot, így veszik a lapot, hogy akkor a következő dolog inkább más legyen, minthogy hol lakunk.

Ákosnak most a nyári gumi vásárlás jutott eszébe terelésként, mert épp most akartuk cserélni. Erre persze az apukája egyből rávágta, hogy miért nem megyünk a közeli autó szerelőhöz, ő biztos tud nekünk intézni valami jót, na erre aztán Ákos belelkesedett, hogy milyen jó oldalt találtunk a neten (gumidiszkont.hu/nyari-gumi), ahonnan már meg is rendeltük a gumikat. Már csak a szállításra várunk. Erre az öreg, hogy persze az autószerelőnél biztos nem kéne annyit várni. Aztán Ákossal szépen elmagyaráztuk, hogy most főszezon van, ilyenkor valószínűleg az autószerelő beszállítója is többet késik, és legalább csak a gumikért kell fizetni, mert a szerelést ő megoldja. Azt is mondtuk, hogy milyen egyszerű használni a felületet, akár ők is megpróbálhatnák. Após jelöltem úgy is tudja, mit hol kell néznie, így a kis magyarázó linkre és a méretek megtalálásához tartozó segítségre sincs szüksége. A 30 ezer abroncsból pedig bátran válogathat.

Már láttam, hogy lassan sikerül meggyőzni, de anyós jelöltem még mindig kételkedett, ezért hozzá tettem, nekik nem is feltétlenül kéne szállíttatni a gumikat, mivel Miskolcon van telephelyük, ami nincs messze. Ott személyesen is át lehet venni és még be is szerelik nekik. Erre anyósom persze visszakérdezett, mi miért nem így csináltuk. A látogatásain nem rendszeresek, és pár nappal ezelőttig nem voltunk benne biztosak, hogy most megyünk. Erre csak bosszúsan sóhajtott, de nem mondott semmit. Ákos hozzá tette, ha valami baj lenne a gumikkal, akkor egyszerűen csak visszaküldjük nekik. Tizennégy napon belüli pénz visszafizetési garanciát ígérnek a gumidiszkont.hu/nyari-gumi-n, így a legrosszabb esetben is csak a postaköltség árát veszítenénk el. Mindezek mellett pedig magyar cégről van szó, így még a hazai piacot is támogatjuk a vásárlással.

Ákos apukája erre megjegyezte, hogy az úgy rendben van, de van-e rájuk garancia? Erre Ákos egyből rávágta, hogy ugyan gyártótól függ, de minimum két év garanciát biztos kapunk rájuk. Én még hozzá tettem, hogy készpénzzel és kártyával is fizethetünk a futárnak, így kevesebb gond is van mindennel.

Mire végeztünk az ebéddel, úgy tűnt Ákos apukája nagyon elgondolkozott a hallottakon, és mielőtt elköszöntünk volna, odasúgta a fiának: “le tudnád írni nekem ennek az oldalnak a címét, tudod nekünk is elkéne már a gumi csere”. Ákos megadta neki, mi pedig alig bírtuk visszatartani a nevetést a kocsiig. Biztos voltam benne, hogy leendő anyósom nem lesz elragadtatva az ötlettől, hogy a netről rendeljenek gumit.